Category Archives: Belföld

A HELYIEK KERÉKPÁRJAIN INDULNAK EURÓPÁBA A MIGRÁNSOK

Egyre több migráns dönt úgy, hogy Magyarkanizsa után gyaloglásról kerékpárra vált – a gond az, hogy mások bicajára.
A Magyarkanizsa Község Közéleti Fórum Facebook oldal tegnap tett közzé egy levelet, amely szerint a délvidéki városban a menekültáradat megindulása óta megszaporodtak a biciklilopások – olvasható a DélHír-en. A bejegyzés szerzője azt írja, ő és társai már szereztek vissza a migránsoktól elkötött kerékpárokat. Úgy tudja, a cangák arra kellenek, hogy a határig vezető utat tegyék vele gyorsabbá és kényelmesebbé.

Hogy tömeges jelenségről van szó, azt jól mutatja, hogy a gyógyfürdő biciklitárolójából
az összes kerékpárt kiszedték.
Amiről le tudták szedni a kerékbilincset, azt elvitték, a többit szétdobálták.
migrans_bicaj_0


Több mint 100 milliót lopott össze a tolvaj

Debrecen — Összesen mintegy 100 millió forintnyi ékszert találtak a zsaruk annál a tolvajnál, akit most fogtak el.
A 47 éves ecseri férfi Debrecenbe járt betörni, a gyanú szerint összesen 15 lopásban lehet benne a keze. Első alkalommal nemcsak ékszereket, de aranytömböt és készpénzt is talált. Bizonyára ezen lelkesült fel annyira, hogy legközelebb is a cívisvárosba vezetett az útja, ezúttal 16 milliónyi értéket vett magához. A nyomozás adatai szerint a 15 debreceni betörésből 50 millió forintnyi szajréra tett szert, most azt vizsgálják, hogy a nála talált többi vagyontárgy honnan származik.
3_o_ekszer1-MTI-N_CZEGLEDI_ZSOLT
Az egész országból lopott ékszereket a férfi, zsákmányát megmutatták a rendőrök
/Fo­tó: MTI/Czeglédi Zsolt


Gyereket és kutyát nem hagyunk a kocsiban ebben ebben a kánikulában!Oszd meg te is!

Szeretnèk veletek megosztani egy hihetetlen esetet a kánikula apropójàn: Frangepàn utcàban talàltuk ezt az autót, aminek a csomagtartójàba bezàrva lihegett őrült módon egy kb 40 kilós kutya. Ablak újnyira lehúzva ès ennyi. Akkor kb. 2 óràja volt az autóban, mert fèl 6-6körül ment el az autó tulaja. A csomagtartó el volt szeparàlva a hàtsó ülèsektől, ìgy annyi hely volt, hogy èpp felülni tudott, fordulni vagy mozogni màr nem, vìz NEM volt a kocsiban!! Kihivtuk a rendőrsèget. Fèl óra utàn nem jottek, ìgy leintettünk egyet. A rendőr megnèzte ès azt mondta ez ìgy rendben van, az ablak le van húzva…(csatoltam kèpet róla). Különben is ha hozzànyúlok a kocsihoz engem visznek be… A rendszàm alapjàn felhìvtàk a nőt, aki lejött ès az anyànkba elküldött, hogy mi mit kèpzelünk, a kutya minden èjjel így alszik ès minden nap ìgy van bezàrva ès neki ez ìgy jó!! Itt jegyeznèm meg h ekkor este 8 volt kb. 32 fok mèg mindig, isten tudja mekkora pàratartalommal. Amikor azt mondtuk h ez àllatkìnzàs, akkor azt üvöltötte, idèzem: “a kutyànak akkor lesz joga, ha majd leìrja egy papìrra”… “a kutya ebben az autóban èl ès maguk takarodjanak a sajàt dolgukra”… ezek utàn lefènykèpezett engem ès a felesègem ès megfenyegetett, hogy vigyàzzunk magunkra. A rendőrök egy szót sem szóltak. Elkèpesztő ès felhàborító, hogy fènyes nappal lehet àllatot kínozni minden következmèny nèlkül ès az àtlag ember mint èn, SEMMIT nem tehet, sőt meg is fenyegettek, illetve ha az autóhoz nyúlok bevisznek, meghurcolnak. Amerikàban sztem a nő töltötte volna benn az èjszakàt. Magyarorszàg èn ìgy szeretlek!!! Osszàtok kèrlek minèl többen ès mindenhova! Köszi!
kutya


Trópusi idő érkezik Magyarországra!

Eddig is 35 Celsius felett volt a napi csúcshőmérséklet, de a következő napokat még nehezebb lesz átvészelni. A közeledő front előtt ugyanis nedvesebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így pedig már nem csak meleg lesz majd, hanem fülledt, már-már trópusi idő is – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán Facebook-oldalán.
KÁNIKULA
A következő napokban déli, délnyugati irányból meleg és páradúsabb levegő érkezik a térségbe, így újra lehetnek záporok, zivatarok. igazi felfrissülést azonban ezek nem jelentenek majd. A hőségnek csak jövő hét elején lesz vége.
A meteorológiai szolgálat péntekere a tartós hőség miatt Vas megyére másodfokú, az ország többi részére viszont a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adott ki. Emellett a heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt Csongrád és Békés megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A legalacsonyabb hőmérséklet 17-25 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 32-38 fok között alakul, az Alföldön lesz a legmelegebb. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzésében azt írta: csütörtökön főként az Alpokalján lehet nagyobb területen 27 fok alatti átlaghőmérséklet.


Szeptembertől 12.000 autós cserélheti le régi autóját 80 százalékos állami támogatással.

A kormány célul tűzte ki, hogy végleg megtisztítja Magyarország útjait a régi keleti blokkból származó autóktól. Ezen felül a 25 évnél régebbi autók kiszorítása a cél.

Szeptembertől lehet pályázni a támogatásra. A régi járműveket autóbontóba kell majd beszállítani ezután új autó vásárlásánál az állam fizeti a vételár maximum 80 százalékát. A részletre vásárolt autók esetében ugyan úgy fizeti az állam a 80 százalékot és a fennmaradó összeget akár 10 évi kedvezményes hitelből is kifizetheti a leendő autótulajdonos.

A jármű törzskönyve az tíz évig az államnál marad, így a tulajdonos azt addig nem adhatja majd el. Ezen felül a gépkocsik állapotát szúrópróba szerűen ellenőrzik majd, ami úgy történik, hogy bármikor be lehet rendelni a járművet a Nemzeti közlekedési hatóság egy telephelyére átvizsgálásra. Amennyiben a gépkocsi műszaki állapota nem felel meg a jármű korának (esetleg alkatrészeket szereltek ki belőle) akkor a tulajdonos köteles megfizetni a támogatás összegét.pénz


ÖT ÉV ALATT MÍNUSZ TIZENEGYEZER FORINTTAL EMELKEDETT A FIZETÉSED!OSZD MEG TE IS!

ÖT ÉV ALATT MÍNUSZ TIZENEGYEZER FORINTTAL EMELKEDETT A FIZETÉSED!

Ezermillió csattanós puszikát küldök innen is a kormányunknak, a nyaralás fáradalmait éppen kipihenő Orbán Viktornak, Habony Árpádnak és természetesen Finkelstein úrnak, illetve kivétel nélkül mindenkinek, aki aktívan, vagy passzívan hozzájárult ahhoz, hogy egy bruttó 100 ezer forintos fizetés az ő kormányzásuk alatt 76 340 forintról 65 500 forintra emelkedett! Tényleg!

Czomba Sándor roppantul büszke a kormány teljesítményére, egyem meg a kis lelkét neki.

29 hónapja nőnek a reálkeresetek

Ehhez a csodás bejelentéshez összehívott egy egész sajtóértekezletet, a hívek pedig örülnek. Arra gondoltam, hogy örüljünk együtt!

Nem kell nagy mágusnak lenni ahhoz, hogy az ember visszakeressen egy picit, hogyan is álltak a keresetek adott évben. Én megtettem, mert köztudottan hülye balliba, idegenszívű ellenség vagyok. Nézzük, mit leltem:

Na, kérem! Minden alkalommal ugyanazt a kalkulátort használtam. Itt a link, lehet vele játszani.

Drága aranyos, de főleg okos Czomba Sándor, miniszterelnök úr, miniszter urak, kedves, könnyen átverhető kisemberek! Most számoljunk szépen együtt!

100 ezer forintos bruttó bért vettem alapul, gyerek nélkül. Nézzük! A 100 ezer nettója

2007-ben 75 507 forint

2009-ben 76 340 forint (ha emlékszünk, akkoriban volt egy válság is)

2012-ben 65 500 forint

2014-ben 65 500 forint

2015-ben 65 500 forint

Most nem foglalkozom olyan apróságokkal, mint az élelmiszer, szolgáltatások, esetleg a törlesztőrészletek hol tartottak ezekben az években.

Tényleg!

Ragaszkodom hozzá, hogy ez is óriásplakátra kerüljön, dobják be minden postaládába, minden lakásba, minden magyar állampolgár nagy-nagy örömére!

Csak így tovább!

Bátran nézzenek hülyének mindenkit! Mert az jó! Működik!

Legközelebb végigszámoljuk a rezsicsökkentést is.

Oszd meg te is! Continue reading ÖT ÉV ALATT MÍNUSZ TIZENEGYEZER FORINTTAL EMELKEDETT A FIZETÉSED!OSZD MEG TE IS!


Ingyen szerezhetsz most kamionos jogosítványt!Oszd meg te is!

A kormány átvállalja 6000 leendő kamionos C és E típusú, vagyis teherautóra és nehézpótkocsira szóló jogosítványához a képzési költséget – írja a Vs.hu.
A cégek 6 ezer nehézgépjármű-vezetőt tudnának azonnal alkalmazni. Ekkora hiány azért alakulhatott ki, mert sokan nem tudják kifizetni a jogosítvány megszerzésének költségeit, amelyek a két jogsinál mintegy 200 ezer forint.
A képzésre jelentkezni péntektől lehet, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján, és ekkor derülnek ki a részletes feltételek is. A tanfolyamok szeptembertől indulnak.


Mostantól vége a behajtók uralmának!Oszd meg te is!

Új világ jön a behajtóknál! Megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara!

Az Országgyűlés döntése értelmében nyáron megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara. A végrehajtóknak jogi végzettséget kell szerezniük, pályázat útján elnyerhető kinevezésük pedig határozott idejű, hét évre szóló lesz a bírósági végrehajtásról szóló törvény és hozzá kapcsolódó más törvények módosítása alapján.

behajtok
Az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett szavazta meg a módosítást, amely szerint a kamara augusztus 31-én megszűnik, általános jogutódja, a végrehajtók szakmai és érdek-képviseleti szerve a szeptember 1-jén megalakuló Magyar Bírósági Végrehajtói Kar lesz. A kamara elnöksége addigra elkészíti a kamara hatályos szerződéseinek jegyzékét, iratanyagukat átadásra előkészíti, továbbá beszámolót, vagyonmérleget és azt alátámasztó vagyonleltárt készít.

A végrehajtói karra bizonyos eltérésekkel a köztestületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A kar hivatali szervének vezetőjét az igazságügy-miniszter nevezi ki 7 évre. A vezető a miniszternek tartozik beszámolási kötelezettséggel, felette a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja. A hivatali szerv rendelkezik többek között a kamarai vagyonnal.

A kar hivatali szervének vezetőjére a törvény szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, így többek között nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője, felügyelőbizottságának tagja, gazdasági társaság személyes közreműködésre kötelezett tagja. Továbbá a hivatali szerv vezetőjének hozzátartozója nem lehet végrehajtó, illetve végrehajtó-helyettes.

A törvény részletesen foglalkozik a kar és a miniszteri biztos feladataival, jogköreivel, a végrehajtókra és helyetteseikre vonatkozó szabályozással.

A törvény szerint ha a bíróság jogszabálysértést állapít meg, a kar szerveinek bármely határozatát megsemmisítheti, a törvényes működés helyreállítása érdekében elrendelheti a kar közgyűlésének és elnökségének összehívását, felfüggesztheti a kar jogszabálysértő szervének működését és ellenőrzésének céljából a kar tagjai közül felügyelőbiztost rendelhet ki, ha annak törvényessége másképpen nem biztosítható.

Módosulnak a fegyelmi eljárás szabályai is. A feljelentőnek lehetősége lesz arra, hogy a vizsgálóbiztos jelentése alapján a fegyelmi feljelentést kiegészítse, illetve a fegyelmi feljelentés megtételét követő 30 napon belül a bíróság köteles lesz megindítani az eljárást annak érdekében, hogy a fegyelmi eljárás valóban betölthesse rendeltetését.

A végrehajtóknak felelősségbiztosítási szerződést kell kötniük.

A végrehajtói szakma jogi hivatásrenddé válása érdekében néhány év múlva a végrehajtóknak és a végrehajtó-helyetteseknek meg kell szerezniük a jogi végzettséget, továbbá ez lesz a jogi szakvizsgával rendelkező pályázók kinevezésének egyik feltétele.

A végrehajtó kizárólag végrehajtói iroda keretében végezheti tevékenységét, az ilyen irodának csak végrehajtó tagjai lehetnek, és a végrehajtási tevékenységen kívül más üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytathat.

A törvény célja az indoklás szerint az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom helyreállítása. A bírósági végrehajtással kapcsolatos közvélekedés az elmúlt években jelentősen romlott; a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara érdekvédelmi feladatait túlértékelte, emellett szakmai felügyeleti feladatait nem kellő súllyal értelmezte. Továbbá a kamara szakmai felügyeletének következetes gyakorlása nem jelent meg a közéletben, ezért a közvéleményben eltolódott a hangsúly a jogerős határozatok végrehajtásának kötelezettségétől az azzal való szembeszegülés felé.

Az előterjesztésben foglaltak nagy része a kihirdetését követő napon lépnek majd hatályba.Oszd meg te is!

Forrás : MTI
behajt